halihó. egy enyhén szólva is különös szilveszter volt ez a 2015/2016-os. nagyon bejött a kolis élet, imádok itt lenni, imádom ezt a sok szuper embert akiket itt megismertem, minden király, szóval alap volt, hogy itt szilveszterezek :) két társaság is hívott, az egyik a klubbos, a másik pedig az úgy nevezett "Bözsinéni" társaság, akik nem klub, csak egy baráti társaság a kolin belül és akikkel egész jól sikerült összebarátkoznom az elmúlt hónapok alatt :) illetve 30.-án kiderült, hogy az egyik barátnőm a szakról is itt fog szilveszterezni, szóval volt társaságom :D mégis, amikor befejeztem a készülődést, olyan egyedül éreztem magam, nem voltam benne biztos, hogy jó ötlet ez az este és/vagy jól fogom magam érezni, pedig már hetek óta ezt vártam. csak ahogy hallottam a szobámból, hogy pakolnak fel a tanulóba a bözsisek, rosszul esett, hogy nekem nem szóltak be, hogy menjek, pedig ott lakok velük szembe :( de ez nyilván az én hülyeségem is, mert simán kimehettem volna és segíthettem volna magamtól is, de nem, az túl egyszerű lett volna -.-" szóval kicsit izgultam az este miatt, de erőt vettem magamon és először lenéztem a klubba, de ott összvissz 3 ember volt, azok se olyanok akikkel nagyon jóba vagyok, úgyhogy csak fordultam egyet és felmentem a tanulóba a bözsisekhez. itt már tök jó volt, mindig olyan aranyosak, hogy úgy örülnek ha megyek, meg jó volt látni őket, máris jobb kedvem lett :) már csak egy gond volt, hogy túl józan voltam :D hát ezt sürgősen orvosolnom kellett, hiszen mégiscsak szilveszterről van szó, plusz a tavalyi borzalmas szilveszter után nagyon szerettem volna egy felejthetetlen éjszakát! :D nos ez egy kicsit túl jól is sikerült....
mivel annyi pia volt, hogy se szeri se száma, de kísérőt nem hozott senki, egy-két pohár bor, vodka és whisky után már nagyon jót éreztem :D igazából itt nem nagyon emlékszek, hogy pontosan mit csináltam, nagyrészt beszélgettem emberekkel meg ilyenek, és a következő emlékem az, hogy az egyik sráccal smárolok xd elég fura volt az egész. amúgy nekem elég szimpatikus volt ez a fiú (magyarul bejött :D) és emlékszem hogy vele röhögcséltem vagy negyed órán keresztül, de fogalmam sincs miről xd aztán meg arra a pillanatra konkrétan emlékszek, hogy egyszer csak így ránéztem és ösztönösen lekaptam :'D azért írom, hogy ösztönösen, mert nem tudtam magamról - szó szerint - szóval így nem voltak konkrétan gondolataim, csak éreztem, hogy a testem minden porcikája smárolni akar ezzel a sráccal (úristen ez nagyon bénán hangzik :D) és arra se emlékszek, hogy jó volt-e, mármint rossz biztos nem volt, de úgy nagyon nincsenek róla emlékeim, csak hogy egyszer abba kellett hagynom, mert éreztem hogy khm...róka koma ballag :'D szóval kiszaladtam a szobából és meg akartam keresni a szobámat és ott elmenni mosdóba. na most a következő a helyzet, nem tudom hogy ezt álmodtam-e vagy tényleg megtörtént, de van egy olyan emlék szerűségem, hogy azt hittem az első emeleten vagyunk és ezért feljebb mentem eggyel, de közben a harmadikon voltunk és én részegen próbáltam bejutni a negyediken abba a szobába, ami a másodikon a mi szobánknak felel meg :'D még jó, hogy nem volt ott senki, elég gáz lett volna xd ráadásul emlékszem, hogy nagyon furcsálltam hogy nem tudok bejutni, de nem esett le, hogy azért mert a kib*szott negyediken vagyok, csak fogtam magam és elindultam lefelé és nem tudom hogy, de egyszer csak a saját szobámba kötöttem ki. ezután hánytam egy sort, majd teljes kimerültségembe ledőltem egy kicsit az ágyamba. na ez a kicsi ez úgy alakult, hogy én eljöttem fél11 körül a bözsis buliból és aludtam hajnali 3-ig :'D azaz a szilveszter nagy részét, de még az évet is átaludtam annyira K.O.-n voltam! nagyon gáz!!! még soha nem voltam ilyen részeg! minősíthetetlen és vállalhatatlan állapotban voltam!
na de lényeg a lényeg, hogy ha már így elb*sztam a szilveszter felét, összeszedtem magam és mintha mi sem történt volna elindultam megkeresni a többieket. először a klubba mentem, de ott már senki nem volt :D visszafelé jövet összefutottam B.-vel (egyik bözsis és akivel a legjobb viszonyba vagyok szerintem a társaságból, nagyon jó barátok lettünk :)) és mondta, hogy már náluk vége van a bulinak, összepakoltak a tanulóban, még páran a büfében buliznak, ő is onnan jött, megy fel a szobájukba. felmentem vele, szerencsére akivel smároltam nem volt ott, de kicsit furán éreztem magam a történtek után a többiekkel, úgyhogy mondtam B.-nek, hogy én szerintem felmegyek kicsit ahhoz a barátnőmhöz, akit mondtam hogy szaktársam és ő is itt szilveszterezett - mint kiderült az eggyel fölöttünk lévő szobában :D kérdezte B. hogy jöhetne-e velem, aztán meg nem megyünk-e a büfés buliba, mondtam, hogy oké. elindultunk hát fel, ahol már az ajtó előtt egy csomó Tátk-sal találkoztam :D kicsit furcsállták amúgy az ottani emberek hogy én így fogtam magam és bementem a szobájukba :'D (de ha egyszer nyitva volt az ajtó) de amikor látták hogy E.-hez megyek akkor "megnyugodtak" :D vele beszélgettünk picit, beavattam röviden az estém történéseibe, meg ő is mesélt picit, aztán B.-vel mentünk tovább. igen ám, de közben írt az egyik klubbos srác, D. (hosszú sztori!), hogy merre vagyok, és hogy az egyik klub szobájában buliznak, menjek oda én is. mondtam hát B.-nek hogy én elnézek oda, eljött velem ő is, de nem maradt sokáig :( én viszont ott megtaláltam a klubbom felét :D ráadásul azokat az embereket, akikkel elég jóba is vagyok, úgyhogy maradtam :) itt volt még egy csomó random kolis srác, meg pár ismerőssel is összefutottam, az egyik sráccal, G.-vel elég sokat beszélgettem, aranyos srác amúgy nagyon, de úgy, mint pasi nem jön be :\ de azért rendes, meg jól elbeszélgettünk :) közbe táncoltunk egy csomót, meg ittunk még, de a szervezetem nagyon tiltakozott már, szóval csak épphogy megkóstoltam amikkel kínáltak, mert féltem, hogy róka koma megint beköszön :'D ami itt történt még és fura, hogy D. eléggé rám nyomult...eleve egy ideje már beszélünk facebookon és az utóbbi időben elég fura beszélgetéseink voltak :D aztán mikor mentem vissza a koliba 30.-án, naná hogy összefutottam vele a buszon, annyira murphy... :D vele megint elég helyzetben vagyok, mert nekem ő a kezdetektől fogva nagyon tetszett külsőre is, meg jól el is beszélgettünk mindig, ő az a pasi, aki mellett merek teljesen idióta lenni :D szóval szeretek vele lenni és mindig éreztem egy kicsit, hogy én sem vagyok közömbös számára, de úgy soha nem volt semmi, meg aztán kiderült, hogy az egyik klubbos lánnyal kavar, akivel én elég jóba vagyok, úgyhogy el is felejtődött úgy az egész, hogy esetleg köztünk lehetne valami. de mióta az a lány másik pasival kavar, azóta elkezdett hogy is mondjam, "felém kacsingatni" :D és nem nagyon tudok mit kezdeni a helyzettel, mert nem értem, hogy mi van!!! :D visszatérve tehát a szilveszterre: ültünk egymás mellett és elkezdte simogatni a lábam, meg átölelt, meg ilyenek. és itt is basszus annyira nagy volt a késztetés, hogy a válára hajtsam a fejem és/vagy odahajoljak hozzá és megcsókoljam. tudom, kicsit ribancosan viselkedek, de már annyira hiányzik, hogy valaki így kihozza belőlem a nőt, hiányzik, hogy legyen valakim na! tessék, kimondtam. és tök jól esett tegnap este, hogy először talán életem során, úgy éreztem, hogy JÓ CSAJ vagyok! és baromi jó érzés volt! 
amikor ott ültünk még hajnalban és beszélgettünk, akkor is odajött hozzám egy random srác és csak úgy elkezdett masszírozni! :D nagyon jól esett! meg bent amikor a klubban táncoltunk, az egyik srác aki nagyon jól táncolt elkezdett velem táncolni és tök jól nyomtuk :D vicces volt, meg utána mondta nekem, hogy nagyon királyan nyomom meg hogy én vagyok itt a legjobb csaj és le kéne törnöm a többiek szarvát, mert azt gondolják ők itt a legjobb csajok, pedig nem! :$ ez azért annyira jól tud esni na.
még az est kapcsán eszembe jutott valami - törnek elő az emlékek :'D. azt hiszem ez még a blackout-om előtt volt, valahogy lekeveredtem az egyik klubbos srácék szobájába (G., H. és P.) és ott volt egy csomó klubbos, ott ment a buli és akkor is tök jó volt, mármint úgy fogadtak, hogy mindenki úgy örült nekem és a pasik mintha kicsit megnéztek volna maguknak :P (vagy csak már akkor beütött a pia hatása és az alkohol miatt beképzeltem xd). de ennek azért is örültem nagyon, mert kicsit olyan volt, mintha G. is felfigyelt volna rám, meg mintha valamit mondott is volna ami miatt erre a következtetésre jutottam, de arra sajnos már nem emlékszem :\ meg igazából arra sem, hogy hogy kerültem onnan el :'D ó jézusom mennyi ködös folt van ebben a történetben :'D
szóval körülbelül ilyesmi volt a szilveszterem, elég keményre sikerült :'D de nem baj, ilyen még úgysem volt :D legalább lesz mit mesélni az unokáknak :D

halihó. Nem tudtam aludni az éjjel. Hajnali fél négy volt amikor meguntam a forgolódást és inkább felkeltem készülődni. Hatkor úgyis kelnem kellett volna, és ismertem már magam annyira, hogy tudjam az izgulásom úgysem fogja engedni hogy tovább szunyókáljak. Így hát reggel kényelmesen elkészültem, bepakoltuk a csomagjaim a kocsiba és elindultunk Budapestre. Útközben még megálltunk a pékségben zsemléért és kiraktuk az öcsémet Pásztón, ahol végzősként utolsó tanévnyitójára ment el. Ezután még Pesten beugrottam az albérletbe, ahol ezelőtt laktam, mert a költözésnél otthagytam a kávéfőzőmet, amit most szerettem volna áthozni ide magammal a kollégiumba. Igen, idéntől kolis leszek. Ez az utolsó évem az egyetemen, úgyhogy egyrészt szerettem is volna mindig kipróbálni a kolis életet, másrészt anyagi és lakótársi gondok miatt is célszerűbbnek láttam az idei évem kollégistaként tölteni.
Fél tíz körül értünk a kollégiumhoz, én gyorsan kiugrottam a kocsiból, hogy minél előbb sorszámot tudjak húzni a beiratkozáshoz, Anyáék addig elmentek parkolóhelyet keresni. Bementem az első épületbe és mivel még csak egy-két alkalommal jártam itt – és akkor is csak aerobicra jöttem a tornaterembe – megkérdeztem a portást hogy merre találom a „Lepény” nevezetű D épületet, ahol is a beiratkozás zajlott. A bácsi monoton hangon ugyan (látszott, hogy már most nagyon elege van az egészből, hiszen valószínűleg én voltam a százezredik ember aki ezt kérdezte tőle), de egyszerűen és érthetően elmagyarázta merre kell mennem, így ügyesen oda is találtam. Megkaptam a sorszámom, majd egy srác megpróbált meggyőzni, hogy vegyek részt az első éves kollégistáknak tartott gólyatáborban, amit a héten tartanak itt, mert hogy az milyen jó, mennyi embert megismerhetek és mennyi mindent megtudhatok a csodás kollégiumunkról, amely egy igazi közösség, mint egy kis család, és egyébként is csupán 3500 forint! Megmondom őszintén, nagyon jól csinálta, ráadásul egész helyes fiú is volt, és ha elsős lettem volna biztos részt veszek eme mesés rendezvényen, de végzős egyetemistaként esetleg ingyen lett volna kedvem egy hetet gólyákkal töltenem, még ha jó is lett volna megismerni pár embert és persze a kollégiumot is. Így hát megkértem, hogy mondja meg őszintén, lesznek-e ott elsősnél idősebb résztvevők is, és igazán kedves volt tőle, hogy őszintén is válaszolt és mosolyogva csak annyit mondott, hogy akkor legalább az esti bulikra nézzek le. Illetve szólt, hogy lesznek a hónap folyamán még úgynevezett ismerkedős estek, amikor azok, akik nem voltak ebben a gólyatáborban és/vagy felsőbbévesek és hasonló cipőben járnak mint én, csatlakozhatnak a kollégium klubjaihoz. Ennek nagyon megörültem, mert elsősorban a klubok miatt gondolkodtam el azon, hogy mégis csak jó lenne elmenni ebbe a gólyatáborba. A koliban ugyanis különböző klubbok működnek, melyek hasonlóak a Harry Potter házaihoz, csak nem kötelező csatlakozni hozzájuk, de úgy hallottam érdemes. És persze ezáltal sok ismerősre szert tehetnék, és tartoznék valahova, még ha csak egy évre is szólna ez. A baj csak az, hogy semmit nem tudok ezekről a klubokról azon kívül, hogy vannak. Ezért jó lenne bővebb tájékoztatáshoz jutni, hogy el tudjam dönteni melyikhez szeretnék csatlakozni. A következő lépés a mágneskártya megszerzése volt, ezzel lehet ugyanis bejutni az épületbe. Ezután – legnagyobb örömömre – fényképet készítettek rólam (bár ez állítólag szerencsére csak a Neptunba kell a kolis adminisztrációhoz, azaz nem fogja más látni csak az ügyintézők). A kollégiumi közös költség befizetése után (hivatalosan a kollégiumi kulturális élethez való hozzájárulásnak nevezik és 2000 forintot jelent) megkaptam a szobakulcsom és már kész is voltam. Az egész nem tartott tovább negyed óránál, Anyáék mire végeztem be is hozták a csomagjaim és együtt felmentünk a B épület második emeletére, ahol a 237-es szobát kellett keresnünk. Ügyesen meg is találtuk, izgatottan fordítottam el a kulcsot a zárban.
- Íme az új otthonom! – mondtam Anyáéknak miközben kinyitottam az ajtót.
A szobába belépve azonban nem pontosan az a látvány fogadott amire számítottam. Mielőtt jöttem nézegettem az interneten képeket a mindössze két évvel ezelőtt felújított szobákról, és nagyon szépnek találtam őket, főleg egy kollégiumhoz képest (a szobában ugyan hárman laktunk, de külön fürdő és wc is volt hozzá). Igazából ezekkel az alapvető dolgokkal nem is volt baj, úgy nézett ki minden mint a képeken. A gondot az óriási rendetlenség és a koszosság jelentette. Az egyik szobatársam nyáron nyári kolisként is ebben a szobában lakott a barátjával és mindent itt hagytak, mert a srác még nem vitte át a szobájába a cuccait, a lány meg ugye marad. A cuccaik szanaszét a földön a szobában és a fürdőben is, mindent két centinyi mocsok borított, a hűtőben a kaja maradékok összevissza hevertek, beterítve ezzel étellel az egészet. A fürdőbe ha bementél koszosabban jöttél ki mint amilyen előtte voltál, az asztalok, polcok és szekrények ragadtak a kosztól és különböző idegen eredetű dolgoktól, az ablakon ki sem lehetett látni és minden poros és büdös volt. Undorító volt!
Anyával elkeseredetten álltunk a szoba közepén. Leraktuk az egyik ágyra a cuccaim, és nagy takarításba kezdtünk. Anya egyszerűen csodálatos! A legjobb, legnagyszerűbb, legügyesebb, legokosabb és legjobb Anya a világon! Körülbelül tízre értünk a szobába, de fél tizenkettőre már csak a fürdő és az ablakok takarítása maradt hátra. Letöröltük a port, lesúroltuk a polcokat, fiókokat, szekrényeket és az íróasztalt, tisztára sikáltuk az egész hűtőt és a mikrót, becsomagoltuk a hűtőben lévő ételmaradékokat, mindent kiporszívóztunk és felmostunk, rendet raktunk, hogy legalább útban ne legyenek a szanaszét hverő cuccok és jó alaposan kiszellőztettünk. A szobára már ekkor rá sem lehetett ismerni (és persze jó értelemben!). Félkor már indulnunk kellett a Trófea Étterembe, ahol Gergő szülinapját ünnepeltük. Ma lett ugyanis 19 éves és megbeszéltük, hogy a tanévnyitó után busszal utánunk jön Pestre és elmegyünk ünneplés gyanánt enni egy jót. Ez ugyanis egy olyan hely, hogy ha befizetsz x összeget, akkor annyit ehetsz a svédasztalos, minden jótól roskadozó kínálatból, amennyi csak beléd fér! Drága kis családunk nem is volt rest, csak hordtuk egymás után a tányérokat a finomabbnál finomabb falatokkal, míg úgy nem éreztük, hogy ha még egy falatot lenyomunk a torkunkon minden eddigi visszaköszön. Ráadásul születésnapja alkalmából az étterem meglepte tesómat egy ajándék csoki tortával is! Ezt persze már elvitelre kértük, hiszen esélytelen volt, hogy két óra non-stop evészet után még egy torta is belénk fér. Jóllakottan és boldogan jöttünk tehát vissza a koliba, ahol Anya csodálatosan kitakarította a fürdőt, majd Apával közösen lemosták az ablakokat is, ami nagyon vicces volt, mert találtunk a szobában egy fa kardot, arra tettünk egy tisztítószerbe áztatott rongyot és azzal nyúltak ki, hogy kívülről is le tudják mosni az üveget. Én eközben szépen kipakoltam, berendezkedtem. Mire végeztünk, a szoba egész takaros lett. Már sokkal nyugodtabban vélekedtem az itt lakásról, és ahogy észrevettem a szüleim is. Szinten tartani már remélhetőleg sokkal könnyebb lesz a rendet, bár ez majd a szobatársaimtól is függ, de nagyon remélem, hogy azért ők is szeretik a rendet és a tisztaságot annyira, hogy legalább egy disznóólhoz ne hasonlítson a hely ahol élünk! Elbúcsúztam Anyáéktól, majd elkezdtem készülődni, mivel Grétivel és Nórival is találkozót beszéltem meg. Először mentem tömegközlekedéssel a koliból, kicsit izgultam is, de szerencsére minden rendben volt, 10 perc alatt leértem Újbudára, ahonnan átsétáltam a Móriczra és elmentünk fánkozni a lányokkal. Nagyon jól éreztem magam velük, csak kicsit fájt a hasam a déli lakoma után, úgyhogy nem tudtam sokáig maradni. Hazaérve még kicsit pakolásztam, de mivel nem volt internetem nem igazán tudtam mit kezdeni magammal, úgyhogy megnéztem egy sorozat részt és lefeküdtem. Este nyugtalanul aludtam, de azért sikerült pihennem egy kicsit. Kintről hallottam a szobájukba menő kolisokat, akik valószínűleg a gólyatáboros esti bulizásról jöttek. Örültem, hogy még egyedül vagyok, mert félek ettől az együtt lakástól, meg szeretek is egyedül lenni, ugyanakkor kicsit magányosnak is éreztem magam, pedig sosem éltem együtt még ennyi emberrel…

halihó. igen, kb minden nap elhatározom hogy mától fogyókúrázni fogok, ennek ellenére a fogyózás továbbra is minden alkalommal "majd holnap" kezdődik. tehát mivel most a spanyolországi kiruccanásom alkalmával félelmetes mennyiségű fagyit fogyasztottam el, ezért megfogadtam, hogy most már aztán tényleg el kell magam határoznom. az a bajom, hogy végre úgy érzem teljesen sikerült leküzdenem a 3 évvel ezelőtti súlyos anorexiámat (ó a kilókat hónapok alatt sikerült visszaszednem, itt a lelki részéről beszélek, ez a súlyosabb: hiszen még miután felismertem és elfogadtam, hogy igen, beteg vagyok, utána is évekig küzdöttem a betegséggel, a fejemben mindig ott volt az a bizonyos kisördög, aki minden alkalommal ha hízlaló (vagy ha igazán őszinték akarunk lenni bármilyen) étel közelébe kerültem megszólalt, hogy "kövér vagy", "tokás vagy", "narancsbőröd van", "hájas vagy" és sokszor ennek az lett a vége hogy pár hétig megint nem ettem, minden nap edzettem, stb., aztán viszont jött a jojó-effektus, elegem lett és mindent felzabáltam, aztán persze bűntudatom lett és kezdődött az egész elölről). pár hete azonban már nem hallom a kisördögöt. ez azonban azzal is járt, hogy átestem a ló túloldalára, és megint eszek mindent amit megkívánok, de sportolni se sportolok, mert nem esik jól, szóval igencsak felszaladt rám pár kiló... amiért az anorexiámat (amiről amúgy még senkinek sem meséltem) felhoztam, hogy hihetetlen örömmel tölt el, hogy több, mint 3 év küzdelem után sikerült legyőznöm a kisördögöt és végleg elűznöm őt a fejemből, emiatt is félek most megint elkezdeni fogyózni, mert nem akarom hogy visszajöjjön. ellenben azt is fel kellett ismernem hogy bizonyos mértékig szükségem van rá. kell hogy motiváljon, különbön ha így haladok szétfolyok a kanapén miközben 24/7 netflixet nézek. az elmúlt napokban még a házból sem esik jól kimozdulni, teljesen elhagytam magam. nem értem miért, mikor a spanyolországi utamnak az lett volna a célja, hogy testileg-lelkileg feltöltődjek, ehelyett úgy jöttem haza, mint egy csődtömeg. pedig kell az erőm egyetemi tanulmányaim utolsó évére, aztán egy pasi is igencsak jó lenne már, de ami a legfontosabb, végre jól akarom érezni magam a bőrömben! ezért mától azt fogom tenni, amit évekkel ezelőtt is kellett volna! nem éheztetem magam (ezzel az őrületbe és depresszióba kergetve saját magam), hanem összeállítok egy egészséges étrendet, ami próbálok lehetőség szerint tartani és minél többet szeretnék sportolni is! a tervem, hogy egy külön oldalon keresztül leírom nektek hogy miket eszek (próbálok majd egészséges recepteket is kitalálni és felrakni nektek), miket sportolok, milyen egyéb dolgokat teszek/használok az egészségem és az alakom megőrzése érdekében (pl. narancsbőr eltüntetésére praktikák, pattanások elleni szerek, stb.) illetve igyekszek minden nap motiváló idézetekkel, esetleg történetekkel szolgálni nektek, hogy tartsam magamban - és ha szeretnétek hozzám csatlakozni az elhatározásomban akkor bennetek is - a lelket :) Itt az oldal: http://healthyhungarian.tumblr.com/

halihó. szóval így végzős egyetemistaként kolis lettem :D igazából még márciusban jelentkeztem, mert Pannit (volt lakótársamat az albérletben) már nem tudtam elviselni -.- a barátja gyakorlatilag már nálunk lakott, ki voltam túrva a saját lakásomból, emellett mindig olyan kupit hagytak, hogy úgy nézett ki az albérlet mint ahol egy bomba robbant, a takarítást még hírből sem ismerték és tanulni sem hagytak mert hangosak voltak! szóval nagyon elegem volt már, és ha szóvá tettem még én voltam a szar -.- aztán Nórival megbeszéltük hogy jelentkezünk közösen koliba, mert tök jó lenne együtt lakni meg minden ;) és fel is vettek mindkettőnknek, DE nem ugyanabba a koliba! én bekerültem a jóba, ő viszont oda került ahol eddig is lakott, én meg oda nem szerettem volna, ha már ilyen jó helyem lett (ott meg szintenként van egy fürdő meg egy órára van a sulitól, szóval nem valami jó hely), itt meg ahová bekerültem minden szobához külön fürdő van, két éve újították fel az egészet, szóval nagyon modern meg jól felszerelt és csak 20 perc a suli is ;) csak hát rossz volt így hogy nem tudtunk együtt lakni, és egyikőnk sem ismert a kollégiumból senkit akivel összeköltözhetett volna, úgyhogy most mindketten idegenekkel fogunk lakni...de ezt az egy évet már csak kibírom valahogy! jó azért is hogy jelentkeztem, mert júniusban a főbérlő kijelentette, hogy vissza akar költözni mert szakítottak a pasijával, úgyhogy legyünk szívesek június végéig kiköltözni -.- mivel elég para lett volna így hirtelen új albérlet után szaladgálni, meg anyagilag sem bírtuk volna mivel nagyon felmentek most Pesten a lakásárak, ezért áldottam magam hogy jelentkeztem márciusban koliban, így megkíméltem magam jó sok stresszeléstől :D de azért eléggé félek a kolitól be kell valljam :( senki nem ismerek és félek hogy nem fogok jól kijönni a szobatársaimmal meg nem fogom szeretni :( mindig olyan szerencsétlen vagyok az ilyen dolgokban :( na mindegy most már, majd meglátjuk :) csak azt szerettem volna leírni, hogy ez egy új kezdet és mégis egy befejezés is (mivel ez az ELTE-n töltött utolsó évem, de gyorsan elrepült :( ) számomra. nehéz és sok újdonsággal teli év lesz, minden erőmre szükségem lesz, úgyhogy remélem végig tudom csinálni és talán még kicsit élvezni is fogom, reménykedek...

halihó. amikor legutóbb jelentkeztem, eléggé el voltam keseredve az egyedül töltött szilveszter miatt, és aggódtam, hogy az egész évem olyan lesz, mint 2015. első napja: unalmas, eseménytelen és magányos. már akkor gondolhattam volna, hogy ez hülyeség, hiszen rólam van szó! ha kiugrok 5 percre a boltba már biztos, hogy történik velem egy olyan sztori, amit ha elmesélek mindenki a hasát fogja és hitetlenkedik, hogy nem igaz, hogy velem mindig történik valami. pedig de! :D ez néha jó, mert sok vicces sztorival tudom szórakoztatni a hallgatóságot, de néha rossz, mert nem mindig lesz jó vége a történeteknek. de azt hiszem, ezt hívják életnek.
sok minden történt velem az elmúlt pár hónapban. inkább kevesebb, mint több sikerrel, de túléltem a vizsgaidőszakot, vagyis meglett minden tárgyam. azt ugyan, hogy nem lett 4,7-es átlagom, elég rosszul viseltem, és sok vizsgán kapott eredményemet igazságtalannak éreztem, főleg a befektetett energia és idő arányét, illetve mások nem megérdemelt jobb jegyeit nézve, de aztán rájöttem hogy az idei vizsgaidőszak ezer milliószor rosszabb lesz, és eddig elég pocsék jegyeim vannak, szóval ez tuti nem az én félévem lesz! a baj az, hogy már most hulla fáradt vagyok, testileg és lelkileg is kimerült vagyok, pedig szükségem lenne minden erőmre.
a legszörnyűbb dolog ami eddig történt, hogy március 24-én elhunyt Papám...ez különösen megviselt, nagyon hiányzik és az egész család összetört, rossz volt így látni azokat akiket szeretek és rossz volt a tudat, hogy többet nem láthatom, nem ölelhetem meg, nem lesz ott mellettem!
de azért történtek jó dolgok is szerencsére. például elég sok mindent kihúzhatok a 2015-ös céljaim közül :) sikeresen elvégeztem a szakmai gyakorlatom, mégpedig egy csúcsszuper helyen, ahol nem csak hogy szakmailag rengeteg fejlődtem és tanultam, de remek emberekkel dolgozhattam, akiket nagyon megszerettem és remélem a jövőben is tartjuk majd a kapcsolatot. illetve hál'istennek meg is voltak elégedve velem, és nyárra és jövőre már mint fizetett gyakornok is van esélyem visszamenni :)
szintén valószínű, hogy sikerül a Brüsszelbe utazásom is, már megvettem a jegyet július 10-re, és egy hetet tervezek eltölteni az Európai Unió központjában. emellett jelentkeztem Erasmusra is, amit sikeresen meg is nyertem :) bár annyi gond van az intézkedéssel, hogy én már csak akkor fogom elhinni ezt az egészet, ha ott leszek! ha így lesz, Amszterdamban tölthetek egy csodálatos félévet ősszel! nagyon örülnék neki ha tényleg sikerülne!
jelentkeztem kollégiumba is, és felvettek az ELTE legjobb kolijába! nagyon örültem neki, bár szívesen maradnék ebben az albérletben, mert remek helyen van és jó hogy saját szobám és fürdőm van, de tudom, Anyáéknak mekkora segítség lenne anyagilag, ha inkább kolit kellene fizetni, illetve a lakótársammal is nagyon megromlott a viszonyom, nem szeretnék vele tovább együtt lakni semmiképp! ráadásul ha sikerült az Erasmus, akkor inkább a koli 10 ezer forintját fizetem ki úgy, hogy ott sem vagyok, mint az albérlet 35 ezrét.
és hogy mi van velem pasi fronton?  hát ez a téma nagyon stagnált az utóbbi időben. év elején nem volt senki aki tetszett volna, nem is vágytam rá. aztán sok minden összejött: suli, szakmai gyakorlat és Papám temetése. se időm se kedvem nem volt ezen rágódni. nem is nagyon jártam el bulizni se. egyszer voltam Barbi szülinapja alkalmából meg a felezőbálomon, de egyik se sikerült túl jól, és a fiúk észre se vettek. április közepe felé kezdtem el megint nagyon vágyni arra, hogy egyáltalán vágyjak valakire, hogy legyen okom felkelni! így történt, hogy több srácot is kinéztem magamnak, álomképeket gyártottam a fejemben velük, és reménykedtem, hogy ők azok akikre vártam és egyszer majd csak varázsütés szerűen ők is észreveszik, hogy egyáltalán létezek és ebből egyenesen következik, hogy azonnal rájönnek arra is, hogy én vagyok életük szerelme (ez itt a szarkazmus helye). volt itt olyan fiú, akit a felsőoktatási törvénnyel kapcsolatos áprilisi tüntetéseken néztem ki magamnak, volt olyan is, akiről egy barátnőm mesélt, milyen jó pasi, én pedig lecsekkoltam facebookon, és mivel tetszett amit láttam, és el tudtam képzelni magunkat, mindjárt elkezdtem reménykedni. akkora egy idióta vagyok. álomvilágban élek. és most olyan dilemma elé kerültem, ami tudom, hogy mindent meg fog változtatni, a kérdés az, hogy hogyan? milyen irányba? és ha már itt tartunk, melyik a helyes irány?
az utóbbi mondatom értelmezéséhez el kell mesélnem nektek egy történetet:
május 7., csütörtök. a héten voltak nálunk a kari napok, melynek keretében az egyetemisták gyakorlatilag kiülnek inni a suli elé, miközben koncertek mennek. nagyon hangulatos egyébként, én imádom :) ráadásul ilyenkor mindig össze tudsz futni a rég nem látott ismerőseiddel is. szóval erre az estére az volt a terv, hogy G.-vel, a legjobb barátnőmmel és az ő egyik barátnőjével megyünk ki, ott pedig találkozunk P.-vel (ő az a srác akiről már többször írtam, hogy több, mint egy éve ismerkedtünk meg és tisztára belezúgtam, de mikor megkérdeztem fél év után, hogy szerinte lehet-e több köztünk barátságnál, akkor nemet mondott, viszont ennek ellenére is nagyon jó barátok maradtunk, amit lassan én is elfogadtam és tök jó volt ez így) meg a haverjaival. ki is mentünk, P.-ék elég nagy társaságban voltak, szóval eleinte nem is beszéltünk sokat. aztán megkérte a haverját aki mellettem ült, hogy cseréljenek helyet, hogy tudjon velem beszélgetni. a helyzet akkor vált furává, amikor már kb. a hét minden napjára közös programot akart tervezni velem, aztán egyszer csak félrehívott... és igen, az a nagy helyzet állt elő, mint amikor én rákérdeztem hogy merre haladnak köztünk a dolgok, csak fordítva! azt mondta, hogy nagyon megbánta, hogy annak idején elutasított (már maga az elutasítás is fél éve történt barátom!!!!!! mi pedig konkrétan egy éve és egy hónapja szenvedünk már!!! mi a jó isten ütött beléd épp most????), de én úgy letámadtam (WTF? bocs hogy fél év után rákérdezek mi van!) őt akkor, és nem tudta hogy reagáljon (és fél évig tartott neki ezt megemészteni már bocsánat?!). de minket tényleg egymásnak teremtettek, és elmesélte az első találkozásunkat (sooo romantic...), meg hogy ő nem gondolta volna, hogy ilyen lány, mint én létezik, és meg kellene próbálnunk a dolgot.
nos én igazából köpni-nyelni nem tudtam...aztán kinyögtem annyit, hogy ezzel már egy kicsit elkésett. aztán álltunk és néztünk egymásra, végül úgy gondolta, a kínos szitu megtörésére a legjobb mód, ha gyorsan lesmárol... na innentől lett még bonyolultabb a dolog. én ugyanis nem éreztem semmit, de SEMMIT! azért ennyi hónap reménykedés után, és tekintve, mennyire oda meg vissza voltam érte, legalább valami kis vonzalom jelének kellett volna lennie, de nem! először azt hittem, hogy csak hirtelenjében, meg lányos zavaromban nem éreztem semmit, úgyhogy belementem a dologba, és az est nagy részében egymás torkában tartottunk mandulavizitet (és amikor mászkáltunk ölelgetett meg fogta végig a kezemet és tök fura volt az egész :\ nem boldogság töltött el, hanem kellemtlennek éreztem a szitut és szabadulni akartam minél hamarabb és minden áron! sajnos G.-t közben elhagytam, és mikor nagy ritkán összefutottunk, nem vette le, hogy épp óriási "HELP" és "SOS" jeleket mutatok neki, hogy mentsen már meg végre (mint utólag kiderült, pont azt hitte, hogy azt mutogatom, hogy lépjenek le és hagyjanak minket kettesben :'D) szóval két dologra jöttem rá: 1. P. borzalmasan csókol! (sajnálom, de ez az igazság, tisztára hányingerem lett tőle: folyton be akarta kapni a fél arcom, a gyomromig akarta ledugni a nyelvét, minden csupa nyál volt, és a borostája össze-vissza szurkálta az arcomat! azt kell mondjam, hogy mielőtt nem csókolóztam senkivel, pontosan ilyen undorítónak képzeltem el a csókolózást! aztán szerencsére nem ilyen első élményben volt anno részem (köszi Dani, imádlak érte! :D) 2. nem érzek szó szerint semmit P. iránt...már nem! nem éreztem magam jól vele romantikus értelemben, menekülni akartam (ahogy ezt már említettem) és semmit nem indított meg bennem (if you know what i mean...), megszűnt minden romantikus vonzalom testi és lelki értelemben is.
az egyetlen dolog, amire azalatt gondoltam amíg nyálcserét folytattunk hogy Anyáék mennyire örülnének, ha végre lenne barátom, és talán elhinnék, hogy mégsincs semmi baj velem, nem kell annak a gyereknek pszichológus, csak mert 21 évig nem talált olyan idiótát aki össze akarna jönni vele és neki is tetszik... és az hogy csak ez hajtott egész este, nem valami jó (vagy normális). szóval elég nagy nyomás van rajtam a szüleim részéről, Anyától mindig megkapom, hogy ÉN utálom a pasikat és rideg vagyok velük meg nem adok senkinek sem esélyt (szerintem azóta sem bocsátották meg nekem, hogy 16 évesen kikosaraztam azt a srácot, aki most nálunk konkrétan alpolgármester lett :'D azóta Apa First Lady-nek hív, na kösz szépen :D). olyanokat kapok Anyától rendszeresen, hogy ha pl. szóba állok egy fiúval amikor ő is ott van, akkor utána olyat mond nekem, hogy "de hagyd hogy az a fiú udvaroljon neked ha akar"! te jó ég!! Anya kérlek... szóval ami a nem létező szerelmi életemet érinti, egy szót sem a családomnak! de szeretem őket, és tudom, Anya mennyire megnyugodna, ha látná, hogy nem vagyok kettyós és tudok én magamnak pasit fogni, csak elég válogatós vagyok, na meg nem is vagyok egy szépségkirálynő, hogy annyi srác legyen, aki viszonozná az érzéseim. szóval igazából nem tudom mit csináljak most. nem szeretném P.-t elveszteni, mint barátot, tényleg a legjobb fiú barátom lett, mindent megbeszélünk, mindig megnevettet, imádom, mint embert, de már nem érzek úgy iránta :( ugyanakkor az is bennem van, hogy talán félek a kapcsolatoktól, és ezért van az, hogy amikor valami csoda folytán, egy fiú, aki nekem tetszik viszonozza az érzelmeim, akkor én kihátrálok, hogy ja bocsi, mégse... és itt is csak azért nem vagyok abban biztos, hogy ez a helyet, mert nem indított be P. egyáltalán, ezt nem tudnák a hülye lelki gátlásaim se meggátolni, mert annak idején Danit konkrétan annyira akartam, hogy bárhol bármikor bármit csinálhatott volna velem (már bocsánat :D de hozzá valóban nagyon vonzódtam, pedig csak akkor találkoztunk). ugyanakkor talán pont azért kellene belemennem ebbe az egészbe, hogy egy olyannal legyek először igazán kapcsolatban, akit már jól ismerek, aki jó barátom, és nem vagyok fülig szerelmes, így tudok tisztán gondolkodni és önmagamat adni a kapcsolatunkban. keresem a pro és kontra érveket, de sajnos egyre tanácstalanabb vagyok. mindenesetre jelenlegi állás szerint egyszer jövő héten szeretnék vele találkozni, hogy megbeszéljük a dolgokat, és talán akkor továbbléphetünk valamilyen irányba. de vajon merre?